Áldott Szafijám!
Mindig is te voltál nekem a legkedvesebb. Őszintén sajnálom, hogy soha nem mondtam meg neked, de egyedül téged szerettelek igazán. Sarifa, Hessza, Anvar, Tarub, Malika, Rabab? Ugyan… Egyikük sem
játszott úgy az údon, mint te, s a csípejük sem ringott olyan mámorítóan a fellahi ritmusára, mint a tiéd. Emlékszem, atyáddal éppen ötven dromedárnál tartottunk az alkuban, amikor kiléptél a sátor félhomályából, hogy a nikábon átizzó szemed lángoló ikertornyokat idéző tűzével a szívembe égesd mindörökre a nevedet: Szafija.
Amidőn ezt a levelet olvasod, én már nem leszek az élők sorában.
A Mindenható – legyen áldott az Ő neve! – útjai kifürkészhetetlenek. Amikor tavaly egy éjjelen kilovagoltál velem a sivatagba, hogy együtt nézhessük a csillaghullást, egyikünk sem gondolta volna, hogy nemsokára egy hűvös, hitetlenek lakta országban fogok szembenézni a végzetemmel.
Egyetlen Szafijám, egyszer talán megérted, hogy miért életem legutolsó óráiról fogok most mesélni. Szívesebben írnám le neked azt a verset, melyet a pacsirták énekét idéző hangodon súg fülembe a múzsa, de ez sokkal fontosabb, hidd el.
Azt tudod, hogy Moszkvába kellett utaznom, hogy részt vegyek egy fontos üzleti tárgyaláson. Arról viszont senkinek sem beszéltem, hogy félúton meg kell majd állnom, hogy találkozzak egy Zájec fedőnevű orosz titkosügynökkel, aki átad nekem egy tekercs mikrofilmet, amelyet továbbítanom kell az orosz fővárosba. Kedvesem, tudom, hogy már fel is tetted magadban a kérdést, hogy milyen kényszer vihet rá egy olyan magas rangú férfiút, mint én, hogy részt vegyen a hitetlenek ilyesfajta szánalmas játékaiban, de megvolt rá a nyomós okom…
Zájeccel egy Magyarország nevű közép-európai kis állam egyik repülőterén kellett találkoznom.
Ferihegy. A dicső elődeim törzse által használt nyelvjárásban létezik egy szó, ami nagyon hasonlóan hangzik. Azt jelenti: „öreg beduin, aki kimegy a sivatagba meghalni”.
De hová?
A gépem hajnalban landolt, Zájeccel nem sokkal ebédidő előtt kellett találkoznom, a moszkvai járat indulása pedig 22:30-ra volt kiírva, úgyhogy maradt elég időm, hogy felfedezzem a környéket. Ó, galamblelkű kis Szafijám, ha tudtam volna, hogy mi vár rám, azonnal felszállok az első gépre, amivel hazajuthatok, hogy végre nyugalomra hajthassam a fejem bársonyos öledben!
Tudod, hogy gyakran szoktam repülni, úgyhogy az utazás nem viselt meg különösebben, az átvizsgálás során azonban kitüntetett figyelemben részesültem, mint manapság az összes igazhitű, amikor a pogányok – Allah véres kardja sújtson le rájuk! - földjére lép.
Fussatok csak, hitetlen kutyák, a pokol tüze elől úgysem menekülhettek!
Az előcsarnokba való viszontagságos bejutást követően fél órával már rutinosan mozogtam az épületben. Képzeld, az újságosnál találtam egy magazint, amelyben szerepelt egy interjú a régi barátommal, Szaad Muszafival! Emlékszel Szaadra? Megszállott autógyűjtő, két éve tőle nyertem el a zöld
Miurát, amikor egy közös solymászat alkalmával jobb vadásznak bizonyult a madaram az övénél.
"The Kabul Guy". Remélem, Szaad, bosszút állsz ezért a tiszteletlenségért!
Ó, kegyelmes Allah, könyörülj meg rajtam, gyarló vétkesen! Engedtem az elátkozott hely démoni csábításának, és most, nem sokkal a halálom előtt bocsánatodért esedezem, ó, Mindenható! Nem kellenek a hurik, nem kell a rabszolgahad, de ha a pokolra jutok, soha többé nem láthatom tisztalelkű Szafijámat, aki iránt érzett végtelen szerelmem ragyogása talán a Te mindent látó szemed elől is el elrejti ezt a szégyenfoltot!
A gonosz hideg, habzó forrása. Kegyelmezz bűnös lelkemnek, Egy és Igaz!
Lassan eljött a találkozás ideje. Az újságom mögül fel-felpillantva észrevettem, hogy egyre több lesz az egyenruhás alak az épületben. Mivel reptereken gyakran fordul elő ilyesmi, túl nagy jelentőséget nem is tulajdonítottam a dolognak. A mikrofilm egyelőre nincs nálam, komoly vétségeket pedig a hitetlenek törvényei ellen sem követtem el, úgyhogy nincs mitől félnem, nem igaz?
Akár a sivatagban eltévedt vándor felett gyülekező keselyűk...
Elindultam a találkozó megbeszélt helyére, amikor hirtelen megpillantottam az oroszt.
Zájec vár. Már nem sokáig.
Örültem, hogy végre túlesek a hitetlenek aljas módszereivel kizsarolt feladat nehezebbik részének teljesítésén, és az eredeti tervemtől eltérően, mely szerint nem hagyom el a terminált az országban tartózkodásom majd' egynapnyi ideje alatt, mégis bemehetek egy kicsit körülnézni ebbe a repülőről nézve kissé sivárnak tetsző városba.
Odaléptem Zájec mellé, aki felém sem nézve indult tovább a pulttól. Éppen vágtam zsebre a mikrofilmet rejtő maszatos szalvétagalacsint, amit ott hagyott nekem, amikor Allah - áldassék az Ő neve! - a megfelelő irányba vezérelte a tekintetemet, hogy elkaphassam, amint két kommandós ránk mutat és rohanni kezd felénk.
A népünkre jellemző híresen jó reflexeknek köszönhetően mire eljutott a tudatomig, hogy mi történik, már félúton voltam a kijárat felé, hogy aztán csodával határos módon élve ki is jussak az épületből. Mögöttem lövések dördültek, Zájecet lelőtték, mint egy kutyát. Mondjuk a maga módján ő is kutya volt… A parkoló felé kezdtem futni.
Egyikben sem hagyták benne a kulcsot...
Miután sikerült valamennyire felszívódnom az autórengetegben, hátranéztem, hogy felmérjem, üldözőim hol járnak. A tucatnyi rohamrendőr éppen megállt egy pillanatra a terminál bejárata előtt, hogy a vezetőjük kiadja a parancsot, hogy farkasfalkáéhoz hasonló taktikát alkalmazva kisebb csoportokban kerítsék be a parkolót.
Allah útjai valóban kifürkészhetetlenek. Mi célja lehetett a Magasságosnak azzal, hogy a kerítésen lévő lyuk irányába terelt, amelyen átbújva megpillanthattam végre szabadulásom vélt zálogát, a rég használt füves kifutópálya végén álló kétfedeles Antonovot, éppen olyat, mint amilyenen annak idején megtanultam repülőgépet vezetni? Az AN-2-es láthatóan üzemkész állapotban volt, nem is haboztam, másodpercek alatt a pilótafülkében találtam magam. Mikor a botkormány hideg bakelitmarkolatához ért a kezem, akkor jutottál eszembe, szívem egyetlen királynője.
A WTC-nek meg se kottyant volna.
Most valószínűleg a palotakert datolyapálmái alatt pengeted az údot, és azt a szívednek oly kedves dalt énekled, ami arról a pásztorlánykáról szól, aki elindul a sivatagba, hogy megkeresse az elcsatangolt teveborjacskáját. A szökőkút párája hűsíti a felhevült testedet, melyet rajtam kívül senki más nem ismer. Te vagy az én údom, imádott Szafijám! Ha még egyszer a karomban tarthatnálak, megszűnne a tér és az idő, csak a végtelen ölelés létezne, amelyben elveszni többet ér a világ minden kincsénél!
Az altiméter szerint nagyjából ezerháromszáz méter magasan járhatok, a tank pedig lassan kiürül. A botkormányt kitámasztottam, és most a pecsétes szalvétára írom neked ezeket az utolsó sorokat, amelyek – most már végre én is belátom – soha nem jutnak el hozzád. Talán mégiscsak arra a múzsára kellett volna hallgatni...
Irgalmas Isten, nekem már nem kell kegyelem. Ha a Paradicsomban sem találkozhatok vele, innen, a halál torkából már csak annyit kérek tőled, ó, Mindenható, hogy óvd meg minden bajtól, és adj neki hosszú, boldog életet!
A motor kihagy, a magasság csökken. Az utolsó másodpercben a nevedet fogom kiáltani, a retinámba pedig az arcod képe ég bele, amikor utoljára hunyom le a szemem!
أحبك يا صفية
Újpest nem feltétlenül az a része Budapestnek, ahova az ember elvinné a külföldi ismerőseit. Nincsenek nevezetességek, az ember néhol elveszik a sűrű házfalak rengetegében. A magas panelházak messziről kiemelkednek, és emberi sorsokról mesélnek. De Újpest, ha lassan is, de újjáépül, szépül. Ennek látványos és talán egyik legfontosabb eredménye az idén átadott, teljesen felújított főtér. Új burkolatot raktak le, sok részt beparkosítottak. 
Az újpesti lakosság örömére a főtér melletti piac is felújításon ment keresztül és újra megtelt élettel. Az emberek arcán a találkozás öröme látszik. Idősek és fiatalok egyaránt szívesen vásárolnak a piacon, olyan igazi piaci kofás hangulat uralkodik, csak úgy nyüzsög az élet. Kapható minden, ami szem szájnak ingere, és ami az igazi finom ételek alapanyaga. Az adventi programok keretén belül a piacon magyaros ételeket főznek és kínálnak a megéhező vásárlóknak: székelykáposzta, disznótoros, és birkapörkölt illata lengi be a piacot.
