2010. december 16., csütörtök

Újpest- egy városrész újratöltve



Újpest nem feltétlenül az a része Budapestnek, ahova az ember elvinné a külföldi ismerőseit. Nincsenek nevezetességek, az ember néhol elveszik a sűrű házfalak rengetegében. A magas panelházak messziről kiemelkednek, és emberi sorsokról mesélnek. De Újpest, ha lassan is, de újjáépül, szépül. Ennek látványos és talán egyik legfontosabb eredménye az idén átadott, teljesen felújított főtér. Új burkolatot raktak le, sok részt beparkosítottak.
A Károlyi park ideális találkozóhelyszín időseknek és fiataloknak. A téli, havas időjárásban ugyan csak egy pár ember szállingózik a parkban, de biztos, hogy amint kitavaszodik, sokan fognak üldögélni a magas fák alatt. Emellett a park sok szülő öröme is, mert végre szép és kultúrált helyen sétálhatnak kisgyermekeikkel.

A főtér közepén a klasszikus Városháza és a katolikus templom magasodik. A régi épületek teljesen beleillenek az új környezetbe, valahogy még jobban érvényesülnek, mint az átépítés előtt. Az építkezést nyáron kezdték el, egy Főtér-Építő rendezvény keretében, ahol a lakosok saját maguk is segíthettek elkezdeni lerakni az új burkolatot.

Az újpesti lakosság örömére a főtér melletti piac is felújításon ment keresztül és újra megtelt élettel. Az emberek arcán a találkozás öröme látszik. Idősek és fiatalok egyaránt szívesen vásárolnak a piacon, olyan igazi piaci kofás hangulat uralkodik, csak úgy nyüzsög az élet. Kapható minden, ami szem szájnak ingere, és ami az igazi finom ételek alapanyaga. Az adventi programok keretén belül a piacon magyaros ételeket főznek és kínálnak a megéhező vásárlóknak: székelykáposzta, disznótoros, és birkapörkölt illata lengi be a piacot.
 
Az újjáépített főtéren karácsony közeledtével adventi vásár van. A kis fabódék sok-sok ajándékötlettel szolgálnak annak, aki még nem tudja, mit ajándékozzon a szeretteinek. Emellett az egy hónapig tartó vásár, sok színes programmal is várja az érdeklődőket. Színházi programok, bábelőadások, koncertek csábítják a főtérre a kicsiket és nagyokat. Az egész hangulat barátságos és családias, az embert furcsa vidámság fogja el. S az ünnepi díszkivilágítás csak emeli a karácsonyi hangulatot.
Akinek nem elég a téren kapható forralt bor, és egy kis édességre vágyik, annak tökéletes hely a családias hangulatú Harangvirág cukrászda, ahol a pultban álló néni, mindenkit úgy köszönt, mint egy régi ismerőst. Az ablakból pedig, egy szelet torta és forró csoki mellett belátni Újpest szép, új, kivilágított főterét. Igazán jó lezárása ez, egy jó hangulatban telt napnak.   
S az esti kivilágításban talán még jobban érződik, hogy az új főtér nem csupán egy felújított tér, hanem rengeteg ember munkájával és igyekezetével telített új kezdet.

Vörös Csilla, Győrfi Laura, Papp Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése